Web 0.1

Botcsinálta dizájnerek, fatális bugok, vicces vagy idióta megoldások. Minden, amit még a monitorpixel elbír, és amit már nem.

bigyók


My blog is worth $15,242.58.
How much is your blog worth?

Tessék lájkolni

Kommentek

az MTVA és az ingyenes Joomla sablon UPDATE

2012.07.25. 01:35 | webszemét | 188 komment

Címkék: joomla mtva

Huhh, ezer éve nem posztoltam. Bevallom, kicsit meg is untam, meg időm se volt, építgettem a GDP-t, meg el is múltak már azok az idők, amikor egy GIF animáción elborzadunk. Az utóbbi időben azonban egyre többször találkoztam olyan webes megoldásokkal, hogy újra és újra eljutok a blog újranyitásához, de mindig csak majdnem, egy hajszál mindig elválasztott. De ma minden megváltozott! Olyan inger ért, hogy ha ezt nem írom le, akkor abba kell hagyjam a szakmát. Igen, a szakmát, mert időközben kitanultam a "webszerkesztést", és némi mellékes gyanánt magam is olyan weboldalakat építgetek pár tizesért, amiről most szó lesz.

Adott a közszolgálati tévé, amit nemrég jól összegyúrtak egybe, és immár MTVA néven próbálnak meg az elköltött korlátlan számú közmilliárdból valami értelmeset összehozni, főleg hiába. Épp azt olvastam, hogy a mai napon egy szenzációs performansz keretében bemutatták az új logót és arculatot, ami valljuk be szintén megérne egy posztot, ha ez egy főleg grafikai témával foglalkozó blog lenne. Mivel nem láttam olyan fotókat, amin az egész logócsalád látható, gondoltam, megnézem az MTVA honlapját, hátha több és jobb képet találok erről az arculatos izéről, és ekkor ért az a szintű inger, ami odáig vezetett, hogy újranyissak egy közel négy éve abbahagyott blogot.

Elsőre gyanús volt a látvány, látszott, hogy a nyilak, a navigáció, a stílus nem egyedi, hanem valami 10 dolláros, vagy inkább free cucc. A felismerésben nyilván segített az is, hogy évek óta ezzel a technológiával készítek weboldalakat kávézóknak, cukrászdáknak, jellemzően 30-50ezer Ft-os áron. Belekukkantok a kódba, és mit látok:

mtva_oxy.png

Az árulkodó jelek szinte mind el vannak tüntetve, de hopp, ott a kulcs! TEMPLATES! A milliárdos pénzszivattyú, a csatorna, amit csak a nagyanyám néz (EB nem ér), a három évente megújuló arculatos fospumpa egy ingyenes Joomla sablonnal felöltöztetett, nyílt forráskódú tartalomszolgáltató rendszerre van ráakasztva. (Aki nem tudná, mi az a Joomla) Google a barátom, a találat nem maradt el: http://www.joomla51.com/templates/j51-oxygen

Alig hasonlít a két weboldal. Fent az MTVA, alatta a sablon demo oldala. Még arra se voltak képesek, hogy kicsit átalakítsák. Hozzáteszem, ennek a fejlesztőnek a sablonjai kemény 18 ojróba kerülnek, de még ennyit se áldoztak rá, megkeresték a "free stuff" gombot.

egyuttkozoseningyen.png

Elkezdtem keresgélni az oldalon, sőt visszamentem a régi weboldalra is, mert ez alapján viszont baromi kíváncsi vagyok, melyik haver számlázott ezért a termékért X millió jó magyar forintot, egyelőre azonban semmit nem találtam a közérdekű adatok közt, de nem adjuk fel.

UPDATE:

Időközben a comment:com blog kiderítette, hogy a weboldal házon belüli "fejlesztés", így vélhetően nincs szó sok milliós lenyúlásról (köszönet nekik). Ez egyfelől jóhír, azonban a szakmaiatlanság, a módosítás nélkül felhasznált ingyenes sablon, az 1.7 verzióval járó biztonsági kockázat és a többi, a cikkben és a kommentekben elhangzott érv továbbra is jogosan tartja a posztot a blogon. Kijelenthető most is, hogy ez így nagyon nem jó.

· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://webszemet.blog.hu/api/trackback/id/tr924676309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A közpénzfelhasználás emlékműve: ingyenhonlappal nyomul az MTVA 2012.07.26. 11:24:01

Ingyenes sablonnal készült a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) honlapja a Webszemét blog szerint. A blogger felvetette: az évente 64 milliárd forintból gazdálkodó szervezet bizonyára jelentős, több millió forintos összegeket fizetett…

Trackback: Elpuskázott gerillamarketing – Médiatanács blog 2012.07.25. 09:54:31

Azért az nem semmi, amikor a Médiatanács blogot nyit az egyik legnagyobb ingyenes blogszolgáltatónál! Amikor eltervezték a lépést a Médiatanács illetékesei, nyilván arra gondoltak, hogy ez nagyszerű gerillamarketing nyomulás lesz, bemenni az oroszlán b...

Trackback: Villanyszerelők tervezték a közrádió és a köztévé új logóját 2012.07.25. 09:38:02

Megint megújult a közmédia arculata. Az új logókat az áramkörök tervezésénél használt kapcsolási rajzokról lopták. A logókat kedden parformansz keretében mutatta be az MTVA. Van itt pénz, kéremszépen, ha meg hülyeségekre kell szétszórni, akkor meg plán...

Trackback: Villanyszerelők tervezték a közrádió és a köztévé új logóját 2012.07.25. 09:34:43

Megint megújult a közmédia arculata. Az új logókat az áramkörök tervezésénél használt kapcsolási rajzokról lopták. A logókat kedden parformansz keretében mutatta be az MTVA. Van itt pénz, kéremszépen, ha meg hülyeségekre kell szétszórni, akkor meg plán...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.07.25. 09:14:22

Impresszum

Nyomtatás
E-mail

MTVA.HU - a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)

INFORMÁCIÓS PORTÁLJA - copyright 2011-12 MTVA

az MTVA Kommunikációs Igazgatóság megbízásából készült

o Tartalom, struktúra: B. Lukács Andrea
o IT programozás: Pintér Zsolt
o Design: Piros Zoltán
o Fotók: Zih Zsolt

Valószínűleg tényleg házon belül barkácsolta valaki. De vajon mit jelenthet az "IT programozás" kifejezés?

És vajon a nagy képekre kattintva miért nem történik semmi?

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.25. 09:31:59

"Huhh, ezer éve nem posztoltam."

*

És most szépen elmondod, hogy mi történt!

Azonnal!

*

Örülök, hogy újra posztolsz :)

873ujr3rk 2012.07.25. 09:32:20

gery miért nem kérdezed meg a munkaadóid ? ha nem tévedek ugyanaz a maffia pénzel téged is. vagy már nem fizetik a "videós netsztárt" ?

index.hu/belfold/2010/10/20/a_gyurcsany-videoirol_elhiresult_fiatallal_szerzodott_navracsics_miniszteriuma/

magyar ember teli szájjal 2012.07.25. 09:39:05

Rosszindulatú ellenforradalmár vagy.

Madarsky 2012.07.25. 09:58:52

Hogyha nem számlázott érte senki egycsilliárdot, akkor nincs ezzel semmi gond. Ha a funkciót betölti ingyenes cuccokból összerakva is, akkor csináljuk meg úgy! A közig. összes linux szerverét meg openoffice-át se támadjuk.
Csinálhattak volna hozzá egy saját sablont persze, de nyilván az volt a cél hogy minél gyorsabban minél olcsóbban meglegyen.

Az persze nem jó hogy például bal oldalon a kozonsegszolgalat@mtva emailcím nem fér bele a hasábba és le van vágva a jobb széle, szóval lenne még finomítani való rajta.

Az IT programozás meg nyilván azt jelenti hogy ki kattintotta össze az oldalt... mert ingyenes vagy nem, valakinek csak össze kell dobálni... ok, nem programozás, de mi ^^ ebbe nem érdemes belekötni

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 10:00:44

Asszem a sablon forrás és a CMS motor fel nem való tüntetésével megsértették a GNU-GPL liszenszet.
www.gnu.org/copyleft/gpl.html#SEC1

Ez, ha nem is bűncselekmény, de semmiképp nem etikus.
Oszt azé egy 65 milliárdból dorbézoló állami szörnyetegnél az olyan snassz!
5 miliárdot lopnak el egy évben, és ingyencuccokkal melóznak!

A másik az, hogy a Joomlát sokan hackelik, úgyhogy lesznek ittmég érdekes dolgok!
Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy mennyit fizettek ki valamely Fideszes főfunkci számítástechnikát tanuló kisfiának, rokonának?!

Ha valaki cseszegetni akarja az MTVAt, akkor írjon az Open Source Mattersnak:
opensourcematters.org/index.php?option=com_content&view=article&id=55

Ja, és emlékszik még valaki a Fidesz ITs csapat 2O1Oes OMGs nyitányára?

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 10:03:44

5 miliárdot lopnak el egy évben,= HELYESEN: 65 milliárdot lopnak el egy évben!

"A közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása 64 800 millió Forint"
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qse007d.html?15

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 10:06:56

Monnyuk én egy dolgot nem értek, függetlenül a motortól: mi a búbánatosnak kell angol verziót készíteni, ha abban a szervezeti felálláson kívül nincs semmi (egyszerűbb volna a mindenkori kormánypártok honlapját belinkelni).

Don Quixote de la Ferko 2012.07.25. 10:08:03

Teljesen jogos az észrevétel.
Ingyen sablonnal készített webet csak te árulhatsz.
Le velük.

A tartalommal is akad problémád, vagy az nem lényeg?

SZDSZPistike 2012.07.25. 10:08:41

Nem azzal van a baj, hogy ingyenes, hanem azzal az igénytelenséggel, hogy pár soros CSS buzerálgatáson kívül ötlettelenül, változatlan hagyták a sablont.

Ezt kellene büntetni, az igénytelen, tehetségtelen, "valakinekavalakije" alkalmazottakat elzavarni, legalább az ilyen nyilvános, fontos helyekről.

Erről jut eszembe, a NEO FM logója is egy az egyben nyúlás, amit már az első héten felfedeztek, meg is ígérték a cserét, mégis lehúztak vele vagy két évet...

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 10:09:37

@Putyilov gyári melós: "Asszem a sablon forrás és a CMS motor fel nem való tüntetésével megsértették a GNU-GPL liszenszet."

Miért éppen ingyenes cuccot ne lopnának a srácok?
Garfield is jobban szereti a kaját, ha nem kínálják, hanem lenyúlhatja, mert úgy indul be a nyáltermelődése - egyszerű pavlovi reflexek ezek.

pjm 2012.07.25. 10:10:25

Igen, ez az egész blog egy ellenforradalmi összeesküvés rosszindulatúan megfogalmazott része, és az nem lehet, hogy a tárgyban szereplő honlapot egy fideszes honatya kisfia dobta össze relatíve nem sok összegért. Még szerencse, hogy nem írtak ki rá közbeszerzést, mert akkor a magyr vállalkozók nyerték volna pár millióért, amit szépen visza lehetett volna osztani. Annyira biztosak magukban, hogy már ezt sem figyelik. Megválasztottátok őket, egyszerűen: kuss.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.07.25. 10:10:35

Haha, ez komoly! DE! Legalább nem kell ezután ámítani a tömegeket, hogy mennyi időbe, pénzbe, stb. került az új arculat kiötlése :-)

SZDSZPistike 2012.07.25. 10:10:53

Egyébként ez a "web 0.1 webes fikázda" minimal design ezekkel a színekkel is megérne egy misét ... tényleg csak az animált GIF hiányzik a tökáéletességhez

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 10:14:21

@SZDSZPistike:

Gondolod, hogy ő is 65 milliárdot nyúlt le hozzá közpénzekből?

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 10:14:30

"minimal design ezekkel a színekkel is megérne egy misét ..."

Van ez így olyan helyeken, ahol olvasni szokás, és nem képeket nézegetni.
Na jó, azt elismerem, hogy zavaró ez a tolakodó kékség.

2012.07.25. 10:15:05

Kérdezzétek meg közérdekű adatigényléssel: kimittud.atlatszo.hu/

dr. Bubó 2012.07.25. 10:15:08

igen ebben nekem is vannak kécségeim,
hogy "ingyen cuccot" nem pénztermelő vállalkozásban lehet felhasználni...

na jó lehet védekezni hogy ez nem termelő, hanem pénz temető...

a fides mafia hitványsága (alkalmatalanok+gerinctelenek) korlátlan...

2012.07.25. 10:18:16

gondolom ha nem valami ingyenes cucc akkor az a baj, miért költenek a mi pénzünkből erre is, ha van ingyenes megoldás... a lényeg a tartalom eljuttatása a jónéphez.

Ted Lapidus 2012.07.25. 10:21:00

@Putyilov gyári melós: Hja kérem, az admin oldal belépési feklülete be is jön a defaulr joomla beállítással a "www.site name.com/administration" címen... legalább a JSecure plug-in-t tették volna fel... amatőrök... most már tényleg érdekelne, mennyit fizettek ki ezért a munkáért!

bgp 2012.07.25. 10:23:10

Olcsón megcsinálták, és elég jól néz ki. Minek mindenre sok pénzt költeni. Nincs itt semmi baj, ha nem fizettek érte túl sokat.

2012.07.25. 10:25:13

Kell az új logo minden közpénzszivattyúnak:
vastagbor.blog.hu/2011/04/19/a_magyar_nemzeti_bank_arculatvaltasa

Szerintem a honlap még nem az új arculatot mutatja, azt írták, hogy péntektől jön a nagy váltás. (Vagy mégis? Nem szoktam az mtv honlapját nézegetni, aki igen megírhatná, ha változott valami az elmúlt hetekhez képest.)

@A csótány is ember: a bejegyzés azt sugallja, hogy az ingyenes cuccért valószínűleg többmilliót vágott zsebre valamelyik haveri designer. Ha viszont minden külön juttatás nélkül ütötte össze valamelyik informatikusuk, akkor gratulálunk és csak így tovább.

Vadasz S. Tamas 2012.07.25. 10:26:04

Nekem úgy rémlik a magyar rádió régóta használ Joomla! alapú weblapot. Ki kéne deríteni mennyibe került, mert így maradnak a feltételezések. Btw anno az volt a kommunikáció, hogy az ilyen szarokat házon belül próbálják megoldani. Jött is a röhögcsélés, hogy majd Erzsike a büféből leprogramozza a CMS-t. Hát, valami ilyesmi történhetett...

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 10:27:32

@A csótány is ember:

Ismerve a Fideszes gyerkőcök mérhetetlen pénzéhségét, egy percig nem vagyok benne biztos, hogy nincs a CMS szoft és a sablon, mint szoftverfejlesztés vagy hasonló leszámlázva.

Másrészt te lehet, hogy nem érzed mennyire etikátlan, hogy egy 65 milliárdból garázdálkodó állami mamut csak úgy lehajol valamiért, mint az ősember vagy egy kommunista, amiért sok százan dolgoztak, de ettől ez még etikátlan!

Ja, és mivel ingyenszoft+ingyensablon, bárki szabadon másolhatja, az MTVA kussolhat, ha valaki indít egy viccportált róluk és letükrözi a cuccaikat!

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 10:30:26

@nemorino:

"Ha viszont minden külön juttatás nélkül ütötte össze valamelyik informatikusuk"

Hehe, 47 ezerért + kecskéért alkalmaztak közmunkást Fideszék :O)))

Alf (törölt) 2012.07.25. 10:31:46

alapból nem baj, ha nyílt forráskódú a motyor, de ez így gáz.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.07.25. 10:36:09

de hát a magyar munkaerő imádja az ilyet. nem értem ezeket a panaszokat. az emberek többsége imádja hogy a semmiért kap pénzt, főleg ha állami pénzt

nem véletlen, hogy itt tart Mo...

láttam már jópár "bulizósfiatal" informatikust aki tejbetökként vigyorgott, hogy alig kell dolgozni és kétpofára habzsolhatja az állami pénzeket, vagy a hozzá nem értő befektető pénzét

nem véletlen, hogy itt tart Mo...

sikertelen kiégett frusztált (törölt) 2012.07.25. 10:40:14

A posztból és a kommentekből látszik, a honi szélsőségeseknek mindenről a SAPKA jut eszébe.

Kis ember 2012.07.25. 10:42:44

@endike:
Hol marad a hiteles szöveged?!

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 10:48:21

@dr. Bubó: '"ingyen cuccot" nem pénztermelő vállalkozásban lehet felhasználni...'

A GPL nem zárja ki a kereskedelmi célú felhasználást, de a névhez fűződő jogokat megköveteli.

mazsolaszáj 2012.07.25. 10:48:24

nekem ez jutott eszembe az új logo-ról:
retronom.hu/node/14662

chico 2012.07.25. 10:50:21

tudomásom szerint az új arculaton 12 ember dolgozott egy évig...

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 10:50:37

@Don Quixote de la Ferko: valamit félreértettél. Nem árulom, hanem azt a 10-12 óra munkát árulom, amivel az ingyenes üres motorból egy weboldalt kalapálok.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 10:53:15

@SZDSZPistike: jogos:) ez a dizájn kb 5 évvel ezelőtt készült, este 11kor, amikor elhatároztam a folytatást, nem akartam fotosoppot is nyitni, de hamarosan újrabőrözöm a blogot a kor követelményeinek megfelelően:)

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.25. 10:53:45

@chico:

"tudomásom szerint az új arculaton 12 ember dolgozott egy évig"

*

Ez így akár igaz is lehet, hiszen az ingyenes, minőségi cuccok titka az, hogy nagyon sokan dolgoznak rajta önként, párhuzamosan.

De hogy nem azok dolgoztak rajta, akik az MTVA-nak számláztak a sablonért, az tutibiztos :D

Madarsky 2012.07.25. 10:53:58

@Putyilov gyári melós: nemnemnem
- egyrészt nem nyomjuk fel a saját közigünket olyanért, amit kivételesen ügyesen olcsón megoldott, illetve maradjunk annyiban hogy örüljünk hogyha ez az utolsó dolog amit vitatathatónak ítélünk a működésében
- a joomla feliratok eltávolítását a joomla licence nem tiltja, az összes ilyen cucc azt mondja, hogy örülünk ha otthagyod a feliratainkat, ha leszeded őket mégis, akkor nem adunk supportot, de leszedheted. Viszont a forrásból ne vedd ki a licenc infót.
http://docs.joomla.org/Can_you_remove_the_%22Powered_by_Joomla!%22_message%3F

- abban sem vagyok biztos hogy csak azért mert ingyenes cucc, bárki másolhatja a dolgaikat. Nyilván bárki csinálhat ilyen motorral ilyen sablonnal oldalt (ahogy nyilván ezer más oldal islétezik ugyanígy), de attól még a beletöltött tartalom szerintem az ő szellemi termékük, a képek, szövegek, nem hiszem hogy automatikusan szabaddá válnak

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.25. 10:59:24

@Madarsky:

"egyrészt nem nyomjuk fel a saját közigünket olyanért, amit kivételesen ügyesen olcsón megoldott"

*

Ha tudomást szerzel a jogsértésről, és nem hívod fel rá a figyelmet, akkor bűnrészes leszel és mehetsz a börtönbe. Én szóltam.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 11:00:29

@Madarsky: "kivételesen ügyesen olcsón megoldott"
Kérlek, mondj az elmúlt 10 évből három olyan történetet, amikor egy állami fosgép a fentiek szerint eljárva pénzt spórolt az államnak. Nem is, mondj inkább csak egyet!

A cikk lényege, hogy a tapasztalatok alapján azt feltételezem (nem jelentem ki egyértelműen), hogy valaki ezzel nagyon jól járt, miközben egy hatalmas összegekból működő vállalat egy igénytelen, technológiailag erősen hiányos és problémás megoldást választott.

Madarsky 2012.07.25. 11:07:56

@No_Fidesz_No_Problem: igen, igazad van
aztán is jobban átgondoltam, és persze, semmilyen jogsértés elitélendő (bár itt ebben az esetben szerintem nem sértettek semmit), csak elsőre azért elég disszonáns Mo.-n egy hivatalt a GPL megsértésével kergetni, amikor annyi sok más több dolog van földön és égen mintsem összeszámolhatnánk hamarjában :)

@webszemét:
persze igazad van neked is, de azért is mondtam hogy "kivételesen", mert nem tudok egyetlen példát se mondani hogy megoldottak volna bármit is hasonlóan, de én már csak ilyen idealista vagyok, és amíg nem derül ki hogy ezért valaki sokat számlázott, addig örülök mint majom a farkának :)

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 11:08:20

@Madarsky:
Hehe, tehát mások szellemi termékét ellopni bûn?
A CMS és a sablon is szellemi termék, még akkor is, ha ingyenes!
Ha ezt sajátodként tünteted fel, nem jelzed a szellemi termék létrehozóját, akkor lopás.

Másrészt baromi kíváncsi lennék, hogy a 12 pártfasz hány csilliárdot vert el egy éven át erre a pár óra alatt összedobható oldalra?

Madarsky 2012.07.25. 11:10:22

@Madarsky: ööö én lenni kínai fordítógép google olcsó, működik joomla motorral, szólni nekem ha érthető nem írás

"gen, igazad van
aztán én is jobban átgondoltam, és persze, semmilyen jogsértés nem megengedhető"

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 11:13:10

@No_Fidesz_No_Problem: "Ha tudomást szerzel a jogsértésről, és nem hívod fel rá a figyelmet, akkor bűnrészes leszel és mehetsz a börtönbe."

Tévedés. Az államigazgatásban létezik jelentési kötelezettség, de törvény a mezitlábas állampolgárt ilyenre nem kötelezi, csak államellenes ügyekben.

Madarsky 2012.07.25. 11:14:30

@Putyilov gyári melós: de a CMS licencében benne van hogy leszedheted a logót. Akkor az nem lopás ha megengedik, nem? Gondolom hogy aki másnak csinál joomlás weboldalt, az nagyrészt leszedi a logót róla, és kicseréli a favicont nem joomlásra, stb.
Nem hiszem hogy sajátjukként tüntetik fel... Ha megrendelnek egy másik weboldalt egy másik cégtől, az sem a saját CMS-ük lesz, hanem mondjuk a Szegfű zrt. által írt CMS, amiért fizetnek pénzt, és ugyanígy nincs kiírva hogy ezt a Szegfű CMS-e működteti...

komplikato 2012.07.25. 11:17:22

Nekem erről az jut eszembe, amikor előző főnököm hőbörgött, mert a sutyerák melósok nem figyeltek könnybe lábadt szemekkel a prezentációra és benyögte, hogy a hülye melós nem becsüli a hatalmas melót amit belefektettek.
Mire reszelős hang a tömegből: "Volt vagy 3 perc alap PP alapsablonokkal ..."

Ha jók a sejtéseim az itt vándorló pénzösszegekről, akkor ez kb. olyan mint a fazon aki a halakat etette valami 800K fizetésért napi 2 órában.

vénkujon 2012.07.25. 11:18:41

:D:D:D ellenforradalom!

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 11:18:56

@Madarsky:
Nem a Joomla logó es a favicon jelenti a GPL licenset, hanem a lap aljára teszi be telepítéskor a szoft egy feliratban.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.07.25. 11:23:47

Joomlát hackelik, muhahahaa. Arra van! Sokan használnak mindenféle többé kevésbé átalakított, templatet, előregyártott modulokat. Nincs is ezzel semmi baj, így lehet gyorsan és KÖLTSÉG HATÉKONYAN dolgozni, nem mellékesen ezt tudja kifizetni a hazai piac. Ami kérdés és vélhetően gáz, hogy ezért 2kilót vagy 2millát számláztak ki, na ez a nagyon nem mindegy!

incze 2012.07.25. 11:24:26

@Putyilov gyári melós: Másrészt te lehet, hogy nem érzed mennyire etikátlan, hogy egy 65 milliárdból garázdálkodó állami mamut csak úgy lehajol valamiért, mint az ősember vagy egy kommunista.

Én ezt nem látom etikátlannak: a dolog erre van. Viszont CSAKIS az összes további konzekvenciával (szintén tőled idézve):

- föltüntetve az eredetet
- közzétéve az összes módosítások forrását.

Merthogy ettől GNU a GNU, a másolás adaptálás során nyert tapasztalatokat, know-how-t beadjuk a közösségnek, amelynek a tudását használjuk. Mindenki nyer. Enélkül a dolog szimpla lopás. Vannak persze jóval nagyvonalúbb licenszek, de az eredet föltüntetése általában még azoknál is követelmény. (Nem is licensz kérdése igazából ez, hanem szobatisztaságé.)

incze 2012.07.25. 11:30:18

@incze: És még annyit: lehet, hogy a ner-ben még vastagabban fog a ceruza mint korábban, de ez itten nem fidesz-kérdés, oldaltól és elkötelezettségtől független köözállapot.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.25. 11:34:49

@Putyilov gyári melós: az ún. "webfejlesztők" (jellemzően olyan arcok, akik 1 sornyi kódot nem képesek írni) is szinte mindig eltüntetik a ténykedésükre utaló nyomokat (Joomla és egyebek), tehát jelents fel mindenkit, aki él és mozog...
Szerintem nincs ezzel a konstrukcióval és az ingyenes sablonnal semmi baj, ha nem fizettek meg érte senkit busásan. A műsorral nyilván annál inkább, de azt szerencsére ritkán látom...

Panelos 2012.07.25. 11:42:54

Ha nem tünteti fel, hogy Joomla, nem követ el szerzői jogsértést?

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 11:44:13

@szájhúzó kutya:
A Joomla alapvetôen társadalmi önszervezôdések, a civil szféra támogatására, szociohálózatokra, egyéni bemutatkozásra és kisvállalkozások támogatására lett létrehozva.
Azt hiszem ez benne van az OSM alapítónyilatkozatában is.

Az MTVA egyik célcsoportba se tartozik bele.

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 11:44:32

@incze: Tök függetlenül a jogi követelményektől: milyen abszurd már rutinból hazudni, hogy hej, de mennyit melóztunk a weblapunk külcsínyével, de végre megvan.
Aki itten tisztességes akart volna lenni, az kurtán aszondja, hogy találtunk egy felületet, amely a céljainknak megfelel, és ingyen van, aki magyar, az velünk tart a költségtakarékosságban.
Ennek természetesen az ellenkezője valósult meg.
Erre Lendvai Ildikó aszondaná, hogy a tettek jók, csak a kommunikáció problémás -- mire ő is ki lenne röhögve, ahogy az meg is történt.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.07.25. 11:46:03

@Putyilov gyári melós: Ezt sajna nem lehet csak a fideszre fogni, az ÖSSZES párt és civil szervezet honlapja ilyen megoldás (vagy még ilyenebb:))...

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 11:46:46

@Hepci: "az ún. "webfejlesztők" (jellemzően olyan arcok, akik 1 sornyi kódot nem képesek írni) is szinte mindig eltüntetik a ténykedésükre utaló nyomokat "

Erkölcstanár akkor sem hugyozik a medencébe, ha mindenki más a trambulinról csövel.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.07.25. 11:48:56

@Putyilov gyári melós: Ez netto hülyeség. Van Joola business is... www.joomla.org/core-features.html
Alapvetően, a könnyű tartalom kezelés a cél, nem kell mindenben ideológiát keresni!

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 11:49:58

@Hepci:
Gondolod, 12 muki egy éven keresztül kommunista mûszakban melózott rajta, netán 47 ezerért + kecskéért alkalmaztak közmunkásokat?
A hazai viszonyokat ismerve ezért kicsengettek párszáz millát a haveroknak.

Muzsikok közt 2012.07.25. 11:50:30

Én pl. tökre örülök hogy olcsó/ingyenszoftverrel oldják meg. Az MTV pedig óriásit fejlődött az utóbbi években és az egyetlen nézhető mainstream csatorna. Nem a politikai müsorokra gondolok, hanem általában.

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 11:55:28

@Zuckerbrot:
Hehe, akkor neked rossz hír, hogy nézettség hiányában leállítják a Marslakók forgatását és kikapcsolnak egy pénzszivattyút :o)))

Peetee 2012.07.25. 11:56:25

Majd Annamariska megmagyarázza, hogy mi került ezen hatszázhuszonhárom millióba!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.25. 11:57:23

@Putyilov gyári melós: talán igen, talán nem.
A feltételezés nem pótolja a tények ismeretét...
Persze, neked - név nélkül - könnyű látatlanban ítélkezni. :D

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.07.25. 11:59:19

@Putyilov gyári melós: Én végképp nem akarom védent az mtva-t erről szó sincs. Mert nyilván nagy uram-bátyám pénz lenyúlás, de ettől még az az ökörség, hogy a "ingyenes" cms-t (pl. joomla, wordpress) csak non profit civilek használhatnak egyszerűen nem igaz! Pl azt, hogy ezért sablonért vagy ennek az átalakításáért fizettek vagy sem és mennyit ezt tényszerűen nem tudjuk. A legtöbb ingyenes, betűnél, sablonnál etc. ott van hogy lehet ezt üzleti célra is használni csak akkor fizetni kell érte!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.25. 12:01:29

@Panelos: tudtommal a free CMS-ek annyit várnak el a felhasználótól, hogy a kódból ne irtsa ki az eredetre utaló részeket.
Jelen esetben ennek az etikai minimumnak megfelel a dolog, a kód headjében ugyanis ez olvasható:

<meta name="generator" content="Joomla! 1.7 - Open Source Content Management" />

nincsésnemislessz 2012.07.25. 12:02:31

Ha nekik ez így megfelel sz@arni bele, amúgy lehet, hogy nem is külsőssel oldották meg hanem házon belül megkérték a rendszergazdát.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.07.25. 12:03:21

hadd kérdezzem már meg, mint a szakmában járatlan: én, aki a blo.hu gyári sablonjában így saját aggyal bele tudtam annyira nyúlni, hogy színeket, betűtípusokat, háttereket, képeket kicseréljek, demegmég át is méreteztem 1-2 ablakot, akkor már nevezhetem magam webdesignernek? nem is tudtam erről. Szóval aki tudja kezeni a Word-ot, az már ügyintéző? Ha tudom, melyik vége mire való a csavarhúzónak, akkor már géplakatos vagyok? ehhh

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.25. 12:07:57

@vészmadár (pica pica): te 1 webfejlesztő vagy, hozzám hasonlóan.
Gratulálok magunknak, gyakran a profik se tudnak többet. :P

br17 2012.07.25. 12:11:45

Megint a cégtáblafestők, és a nyomdászok járnak jól. Következik az új arculatépítésben a zászlók-, táblák-, borítékok-,levélpapírok-,és a névjegyek átszabása.

És tessék mondani a műsor ettől javulni fog?

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 12:14:37

@Zuckerbrot: "Én pl. tökre örülök hogy olcsó/ingyenszoftverrel oldják meg."

Az üzemeltetők valamiért nem örülnek együtt veled, hiszen annyira sem büszkék az olcsó megoldásukra, hogy megemlítsék, sőt a szokásos, és előírt nyomait is eltüntetik a takarékosságuknak.

foodlfg 2012.07.25. 12:27:05

Ez a szint szépen illik az ország színvonalához. Nincs ezzel semmi baj.
Legalább ebben nem vagyunk nevetségesen képmutatóak. Ez egy szar és nem próbálják leplezni sem. Csak így tovább! :D

mnandy 2012.07.25. 12:37:10

A közmédia munkatársai csinálták, munkaidőben, a fizetésükért.

"Az átalakítás költségeiről szólva a tervezőgrafikus azt mondta, neki és munkatársainak nem járt külön fizetés vagy juttatás a különleges feladatért. „Mi tulajdonképpen ingyen dolgoztunk” – mondta, hozzátéve, természetesen havi fizetésük mellett. Közölte azt is: becslései szerint, ha külső céget bíztak volna meg az új arculat felépítésével, az mintegy 300 millió forintba került volna. Az új rendszer kapcsán felmerült költségeket – a LandArt elemek kialakításától kezdve azok csaknem 32 ezer kilométernyi szállításán át, egészen a festékek megvásárlásáig – Vida Zoltán 30 millió forintosra becsülte. „Egy vállalati rendszer tekintetében ez aprópénz” – jegyezte meg."

kormányszóvivő_pont_hu, emlékszünk még?
Ott még a free adatbázisszerver kapcsán is számláztak, és nem vékony cerkával ..

J.László 2012.07.25. 12:37:43

Ez a honlap a régi arculat részének tűnik. Ha megnézzük az impresszumot, úgy tűnik, hogy tavalyi a "cucc" és feltehetően házon belüli megoldásról van szó: mtva.hu/hu/impresszum

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 12:54:06

@mnandy:
"kormányszóvivő_pont_hu, emlékszünk még?"

Hogyne! Nagyon is. És mivel feltételezem, hogy mindenki emlékszik, aki nem kómában töltötte a zelmúltnyolcévet, és éppen azért, mert az a földbe lett döngölve, külön meglep, hogy nagy publicitású ájtís témákban valaki hantázni mer.

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 12:56:18

@J.László:

És egy éven keresztül hegesztette 12 ITs muki 7 számjegyű fizetésekért a ráncfelvarrást?

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 13:01:18

@szájhúzó kutya:

Vazze, már egy fórumos hozzászólásnál ki van téve a Creative Common licens.
Egy 65 milliárdból garázdálkodó állami mammut ne használjon már ingyenszoftot vagy legalább irja ki!

Szerintem ha megtudja az oxigén sablon készitő, akkor leperli a gatyájukat.
Az ilyeneknél ki szokták irni, hogy a free cucc csak nem üzleti célokra érvényes.

Peetee 2012.07.25. 13:07:25

@Putyilov gyári melós:

Nem csak írtam egy jó nagyot.
De ahogy kicsiny országunk Kedves Kormányát ismerem; ha kiderül, hogy valójában mennyit fizettek ezért a cuccért sz.tem simán nagyobb összeg lesz az...

Varázs Garázs 2012.07.25. 13:11:17

nem kellett volna turkálni a kódban, oldal tulajdonságai:

kephost.hu/image-FA7F_500FD3CD.jpg

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.25. 13:11:23

@Putyilov gyári melós: Történetesen nem egy ilyen "free" cuccot publikáltam hasonló licence alatt. Leszarom, hogy üzleti, vagy nem üzleti célra használják, és a licence is leszarja.

Open source dolgokat használni pedig hosszú távon (is) igen költséghatékony lehet, a megfelelő eszközzel építve.

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 13:12:10

@mnandy:
"a LandArt elemek kialakításától kezdve azok csaknem 32 ezer kilométernyi szállításán át"

Broafff, mondom én, hogy le lett itt számlázva az "ingyenmunkáért" még az anyám tyúkja is :O))))

mnandy 2012.07.25. 13:14:38

@Putyilov gyári melós: Ja, és ez az egész alábbi video csak egy animáció, blenderrel - ami szintén free - csak hogy azt a 32k km-t ki lehessen fizettetni:
www.youtube.com/watch?v=9Fkd0sCi_i0

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 13:17:32

@Szántó Gábor:

Csak épp azokat is leszarod, akik ingyen melóznak azért, hogy te pénzt keress és még azt se tünteted fel, hogy kiktől veszed a cuccot!

Tudom, hogy ez nálunk divat, etika, erkölcs túl orthodox ebben az unortodox világban!

De azért ne lepődj meg, ha egyszer téged is leszarnak!

ap · http://premiumlivesets.hu 2012.07.25. 13:23:46

az h joomla nopara, bár a licensz kérdés érdekes..
az h egy ilyen sablon és még dolgozni sem dolgoztak vele,az már gáz..
afelől senkinek ne legyen kétsége h ezt nem 50e-ért csinálták... pedig a benne lévő munka csak akkor annyi ha az adatfeltöltést is elvégezte a "programozó"
egyébként kb egy 20 perces művelet az egész tokkal vonóval.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.25. 13:30:48

@Putyilov gyári melós: Értő olvasás ember!
Én is az opensource vonalon dolgozom és _mindent_ publikálok, ami saját (két kicsi kezemmel beírt kódok) fejlesztés és a közösségnek hasznos. Érted? Megosztom, hogy _más_ is _ingyen_ használhassa.

Szerinted ezek az emberek mind azt várják, hogy minden drupal oldalon ott legyen a nevük? Meg a másik 20000 contributor?
drupalcode.org/project/drupal.git/blob/refs/heads/8.x:/core/MAINTAINERS.txt

Lövésed nincs az open sourceról, de kérdezz bátran.

J.László 2012.07.25. 13:37:02

Olyan webfejlesztő/programozó a világon nincs, aki kizárólag a saját fejéből dolgozik.
Mindenki használ nyílt/szabad forrású dolgokat. A lényeg nem ez hanem szerintem az alábbiak:
1. A lényeg a tartalom.
2. Saját fejlesztéseinkben mi magunk legyünk azért többségben, ne a free cuccok.
3. A hozott anyagot illik valahol feltüntetni, pl. az impresszumban vagy a névjegyen, vagy az oldal tulajdonságaiban (meta tag-ek).
Az egészen látszik, hogy valamilyen házon belüli "barkácsolás", tehát valószínűleg nem 600 millióért készült valami (amatőr) cégnél.

Héjj Szilárd Marketingarc · http://marketingarc.blog.hu 2012.07.25. 13:40:29

lehet tudni,hogy mennyibe került? vagy legalább megoldották házon belül?

Don Quixote de la Ferko 2012.07.25. 13:44:02

@webszemét:

Semmit nem értettem félre. Főleg, hogy ők ugyanazt tették, amit te. Mi a gondod? Kiestél a buliból?

Próbálj meg jobban helyezkedni.

forro44 2012.07.25. 13:46:49

@mnandy: Naná. Sőt, a videót elkövető Water Film is munkaidőben dolgozott, ámde ingyér...:-D

Az alapproblémához: drága webfejlesztő barátaim, ne feledjük már el, hogy nem a sarki fűszeresnek, hanem az ország első számú KÖZSZOLGÁLATI KOMMUNIKÁCIÓS cégének a honlapjáról van szó. Persze, mindenki használ ezt-azt, de a média tetejénél ez a barkácsolás nem költséghatékonyság, hanem trehányság és nemtörődömség. A duma pedig, hogy "ingyen" csinálták...hát, akkor mikor dolgoztak a fizetésükért? Jah, persze: azért vették föl őket minimálbérért, hogy legyen, aki ingyen dolgozik...:-DD

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.25. 13:52:16

@forro44: www.whitehouse.gov/ az usákok is millyen hülyék már, drupal honlapjuk van.
@Putyilov gyári melós: ^^ Nézzed csak a rohadékokat, ezek sem írták ki, hogy "ingyenes" honlapmotorjuk van.

kábéla 2012.07.25. 13:58:54

de basszus ez a template kismillió helyen hagyná magát paraméterezni, kb. két óra melóval lehetne belőle egyénibb cuccot összerakni

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 14:02:50

@brlv24:

Szerintem te utálod a valóságot :O)))

mnandy 2012.07.25. 14:03:44

@forro44: Pont éni is fel akartam hozni Obamát, de Gábor megelőzött. MTVA-nak ciki a joomla, Obamának nem ciki a drupal.

Tudjátok, nevezzetek sötét bunkó, jobber nemzeti-szocialistának, facistának, rasszistának, trappistának (az a legbüdösebb az összes közt, ala Hofi), de nekem akkor is az a string jutott most eszembe, hogy: "kettős mérce" ..

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 14:04:38

@kábéla:
3O milláért és 32 ezer kilométer benzinpénzért még dolgozzanak is az elvtársak?

Őket nem azért tartják, hanem agitációs és propagandafeladatokra! :O))))

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 14:07:04

@Szántó Gábor:
Ja, hogy amióta az IMF a barátunk, azóta az USA segge a követendő példa:O))))

Amúgy mond neked az a szó valamit Unortodoxiában, hogy non-profit intézmény?

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.25. 14:08:45

@mnandy: Akkor vajon mit kapok, ha elárulom, hogy a jobbik.hu is drupal. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.25. 14:10:51

@mnandy: a szerző eljárása (hogy miként kutatta ki, hogy honnan emelték a cuccot) is nettó hatásvadászat, tehát adekvát helye van az index főoldalán.
Mint fentebb írtam, a kód kb. 10. sorában ott áll ez:

<meta name="generator" content="Joomla! 1.7 - Open Source Content Management" />

mnandy 2012.07.25. 14:11:03

@Szántó Gábor: ennek a leírására nem is találtam szavakat, pedig fehérizzásig feszítettem a gúglit..

:DD

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 14:11:57

@forro44:

Hehe, a következő MTVAs kamu duma az lesz, hogy Orsós Jakab bivalybasznádi közmunkás csinálta 47 ezerért + kecskéért :O)))

De mire kellett a weblap szállítására 32 ezer kilométer benzinpénz?

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.25. 14:12:05

@Putyilov gyári melós: hogy éreztem, hogy nem kellett volna ilyen magasszínvonalú "vitába" beszállnom..

"Csak épp azokat is leszarod, akik ingyen melóznak azért, hogy te pénzt keress és még azt se tünteted fel, hogy kiktől veszed a cuccot!

Tudom, hogy ez nálunk divat, etika, erkölcs túl orthodox ebben az unortodox világban!"

-re: Értő olvasás ember!
Én is az opensource vonalon dolgozom és _mindent_ publikálok, ami saját (két kicsi kezemmel beírt kódok) fejlesztés és a közösségnek hasznos. Érted? Megosztom, hogy _más_ is _ingyen_ használhassa.

és asszem itt végeztünk is.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.25. 14:13:41

Hoppáá: mszp.hu/ is drupal. Most esett le, hogy miért ner ellenes az open source használata.

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 14:18:27

@Szántó Gábor:

Tehát akkor a Gyurcsány hekkelte meg az MTVAt :O)))

J.László 2012.07.25. 14:20:16

@Putyilov gyári melós:
Többször le van írva itt fent, hol és hogy van publikálva. Nem szerencsés olyanon vitázni, amiben nem vagyunk otthon.

sikertelen kiégett frusztált (törölt) 2012.07.25. 14:22:21

@J.László: Ennek a putyilovnak, meg a no_fidesz klónjainak hiába mondod, csak botok. Nem emberrel beszélgetsz.

forro44 2012.07.25. 14:22:41

@Szántó Gábor: Hmm, Obama is valami kommunikációs cég? Nem is tudtam.

Az igényességről akkor persze ne is beszéljünk, ugye, merthogy az alapok itt is ingyenesek, meg ott is azok, hááát, igaz, hogy a tartalom meg a forma (csak ez a kettő) kissé eltér, de az mit se számít. /Nagyon zárójelben: az MTVA ráadásul tartalomszolgáltató is, bizonyos információkért pl. fizetni kell. Az USA elnöki lapján lévő adatok szabadon felhasználhatóak.../

Ja, persze, tudom: kettős mérce, meg értő olvasás...:-)

Na, mindegy. Köszi, nekem nem szükséges válaszolni.

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 14:23:19

@J.László:

Többször le van irva, hogy egy ingyenes sablont használnak, ami nincs publikálva.

Mond, te tudod, hogy minek kell egy weblaphoz, ami ráadásul nem sajátkűtfőn alapul 3O milla és 32 ezer kilométer benzinpénz, hogy csak az extrákat soroljam?

J.László 2012.07.25. 14:26:15

JELENTEM, GYURCSÁNY FERENC IS A JOOMLA-T HASZNÁLJA:
www.demokratikuskoalicio.hu/
Firefox böngészőn: oldal tulajdonságai, általános.
"generator: Joomla 1.7 Open Source Content Management"

fda 2012.07.25. 14:28:35

@Don Quixote de la Ferko:

Nem az a lényeg, hogy egy ingyenes szoftvert használnak, hanem hogy ezt a technológiát személyre szabva megkapod "akárhol" pár tízezer forintért + üzemeltetik is neked évente kb. 10 ezer forintos összegért.

Valahogy nem tudom elképzelni, hogy az MTVA ebben az évben pl. 43 ezer forintott költött a webes arculatra... Ha igen, minden rendben van. Ha ehelyett mondjuk 8 milliót, amit reálisabbnak érzek, akkor valaki megint elherdált a közösből, és valaki meg nagyot akasztott az állami megrendelésen.

J.László 2012.07.25. 14:29:21

@sikertelen kiégett frusztált:
Tudok róla. De hát olyan hülyék, hogy nehéz megállni.

shakalaka 2012.07.25. 14:30:11

@nemorino: Várhygi elvtárs nem dolgozik ingyér, ebben biztosak lehettek.

J.László 2012.07.25. 14:35:54

<base href="http://www.demokratikuskoalicio.hu/" />
<meta http-equiv="content-type" content="text/html; charset=utf-8" />
<meta name="robots" content="index, follow" />
<meta name="keywords" content="Demokratikus,demokratikus,Koalíció,koalíció" />
<meta name="description" content="a Demokratikus Koalíció információs oldala" />
<meta name="generator" content="Joomla! 1.7 - Open Source Content Management" />

2012.07.25. 14:35:58

átalakították azt: kitették a keresőt a headerbe! :D

sikertelen kiégett frusztált (törölt) 2012.07.25. 14:46:42

@J.László: politikai alapon nyomulnak és gyűlölködnek, ha itt arról írtak volna, hogy az MTVA szerint az ég kék, abba is belekötöttek volna, mert nem is kék, meg honnan tudja azt az MTVA meg mennyit költött rá, hogy megtudja. Akkora bennük a fruszráció, hogy ha lenne agyuk, akkor se használnák.

A webszemét bloggere meg mehet a mai piros bögréjéért Mesterházyhoz ... :Dppp

kábéla 2012.07.25. 14:46:50

Szerintem NEM az a gond, hogy nyílt forráskódú cms-sel dolgoznak. Hanem hogy "arculatépítés" "új design" stb. dumával egy alig átparaméterezett templatet használnak, mindenféle önálló grafikai invenció - azaz arculat - nélkül.

J.László 2012.07.25. 14:54:50

@sikertelen kiégett frusztált:
Ha nem házon belül bütykölik össze, hanem kiadják fejlesztésre, akkor most azon haldoklanának, hogy hány millióba került. Aztán az a fejlesztő ugyanúgy használ valami generátort.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.25. 14:55:44

@kábéla: te is összekevered a szezont a ...nal, Béla.
Az új arculat azok a kerek szarok lesznek, amik az egyes adókat jelentik, és amit nagy csinnadrattával beharangoztak tegnap.
A jelen polémia tárgya mindössze egy honlap, ami a fideszfóbiások szerint azért sz*r, mert nyílt CMS-re épül, mint sok hasonló honlap a művelt nyugaton, míg a fidesznyikek nyilván boldogok, hogy mecsoda egy takarékos megoldás ez és végre biztonságban van a közpénz... bla...blabla...blablabla...

AzHofi 2012.07.25. 14:57:28

Faszoménemlehet ezt facebookon tovább osztani. Hadd tudja meg föld mars merkúr és vénusz, hogy a kétharmad mire képes, ha nagyon belelendül, mint iván lendül.

J.László 2012.07.25. 14:58:27

@kábéla:
Az "új arculat" július 27-én jön. Ez a régi.

moophlander 2012.07.25. 14:58:37

headben ottvan ...... <meta name="generator" content="Joomla! 1.7 - Open Source Content Management" /> ....semmi titok! Ha meg aztán alkalmazottak fix munkaidőben + lóvé nélkül csinálták, akkor meg hajrá! Ha viszont + fizettek érte, akkor pi...án rúgás!

kkkchris 2012.07.25. 15:09:29

@J.László: asszem facepalm a blogposztolónak....

kkkchris 2012.07.25. 15:12:13

azzal meg teljesen egyetértek hogy a legritkább esetben szokott egybeesni az aki számláz egy ilyen "project" esetében jópármillát és az aki dolgozik... Általánosságban: Kiszámlázok jópármillát aztán párszázezerből meg megcsináltatom éhbérért és jól jártam... Aki dolgozik az a legkevesebb eséllyel "jár jól".

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 15:14:47

@J.László:
Tehát az MTVA Gyurcsányista:)))
Gyurcsány is 65 milliárd közpénzt kúr el az agitpropkájára?

J.László 2012.07.25. 15:16:47

@Putyilov gyári melós:
Elkúrt ő ennél sokkal többet, nem mondom meg, mikor, mert nem szabad.

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 15:21:48

@Hepci:
Enyhe barokkos túlzás költségtakarékosnak nevezni 12 pártfasz 7 számjegyû fizetését és a plussz 30 millát, no meg pénz kitalicskázására a 32 ezer kilométer benzinpénzt!
Az ingyenmeló dumát hagyjuk csak a kommunistáknak!

anna_mari 2012.07.25. 15:32:01

Írtad, hogy kitanultad a webszerkesztést. A blogod külsejét elnézve, ez a designt nem foglalta magában. Rossz ránézni.

J.László 2012.07.25. 15:34:36

@anna_mari:
Meglehetősen gagyi, így van.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 15:36:04

Obamának és az összes opensource harcosnak:

A nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer jó dolog! Tudja ezt Obama, a Jobbik, de még Ferenc testvér is, de még én is és az ügyfeleim is. Ha megnézzük az oldalaikat, láthatja a laikus olvasó, hogy teljesen egyéni munkával lettek létrehozva, az hogy nem php-ba lett összerakva a váz, hanem Drupalban, vagy Joomlában, az mellékes. Nem egy olyan oldalt csináltam, ahol a sablon valamennyi kép fájlját cseréltem, belenyúltam a CSS-be, itt-ott átpoziciónáltam, és a végére gyakorlatilag senki meg nem mondta volna, hogy mi volt a kiindulási anyag. Adott esetben egy vájthauz minőségű weboldalra nem is sajnálnék kifizetni x millió forint közpénzt.

A gond továbbra is az, hogy egy ingyenes sablont dobtak fel, a legkisebb átalakítás nélkül (ráadásul nem is az egyébként régóta elérhető legfrissebb 2.5 verzióban) a szakmaiság teljes mellőzésével, nagyjából 20 perc munkával, és a tapasztalatok alapján feltételezhető, hogy erre az igénytelen, összecsapott szarra ki lett fizetve egy rakat közpénz.

Amennyiben mégsem, és ezt a dolgot 3 Lajos ügyeskedte össze a szép új irodaház valamelyik légkondis szobájában munkaidőben, akkor viszont egy korábbi hozzászólóval kell, hogy egyet értsek, az ország első számú, hatalmas költségvetésből üzemeltetett közszolgálati televíziója egyszerűen presztízsből sem engedheti meg magának, hogy miközben az egyik oldalon profizmust, high-tech technológiákat (MTV 3D), és modern megoldásokat vonultatnak fel, addig a kommunikációs felület egy egybites, Budapest TV színvonalú szar legyen, annyi pénzt elköltenek hülyeségekre, ne erre sajnálják azt az 1-2 millió forintot.

ML - forutravel 2012.07.25. 15:36:27

@endike: Kéééérlek mutasss be nekik :D :D én is akarok ilyen munkát ... mert én álltalában az vagyok ... aki ezeknek a tejbetököknek a sz*rját javítja .. persze már semmi pénzért :D

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 15:37:16

@anna_mari: erre korábban válaszoltam, a blog dizájnja kb 5 évvel ezelőtt készült, 4 éve inaktív, és kb. 16 órával ezelőtt éledt újra. Ígérem, hogy pár napon belül felhúzom az új bőrt:)

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 15:42:03

@sikertelen kiégett frusztált: ezt visszautasítom! Ha az utolsó esélyem az a piros bögre lenne, hogy legyen mibe összegyűjtenem az esővizet, miután három napja nem ittam, akkor valószínűleg szomjan halnék. A problémát ezen a blogon sosem fogom politikai irányból megközelíteni, a párt preferenciám meg magánügy, de semmiképp nem MSZP:)

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 15:43:35

Ja és valaki megmondhatná, hogy kell blog.hu-ban like billentyűt kitenni a cikkek alá :))) Legutóbb még nem létezett olyan.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.25. 15:49:47

@webszemét: Mindezekkel 100%-ig egyet kell értsek, és szándékosan nem minősítettem az oldalt. Itt egy szálon a licencek meg a "háddenincsottkicsinálta" témáról ment az ovis vita, ezért került be pár drupal oldal. Open sourceal is lehet szart csinálni természetesen.

SZDSZPistike 2012.07.25. 15:49:59

@webszemét: ne érts félre, semmi bajom a minimal design-al általában, de ez így tényleg bántja a szemet :)

Kíváncsian várom az új felületet!

ui: Blog.hu gépházában van leírás hogyan kell kitenni Like gombot, ha jól emlékszem, kétféle megoldást is ajánlanak

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.25. 15:52:02

@Putyilov gyári melós:

"kikapcsolnak egy pénzszivattyút"

Pénzszivattyút soha nem kapcsolnak ki, legfeljebb átcsatornáznak.

CSÉ 2012.07.25. 15:52:20

Ismerve ezeknek az IRTANI VALÓ FAJTÁJÚ EMBEREKNEK (embereknek?) a mentalitását, erre nem az lesz a válaszuk, hogy: Ja, ha ennyi munkával is el lehet érni egy használható eredményt, akkor peren kívül tessék visszacsengetni a pénzt és cserébe nincs feljelentés, hanem kapnak egy írásbeli figyelmeztetést és megkérik őket, hogy tessenek csinálni valami eredetit is azért a pénzért.

Erről eszembe jut az eset, amikor letakarították a vörös festékkel leöntött köztéri szobrot a srácok, nehogy milliós pályázatot írjanak ki rá.

SZDSZPistike 2012.07.25. 15:52:45

J! 2.5-ös verziószám nem jelent semmit, párhuzamosan fejlesztik, én ezt nem nevezném szégyennek. Simán jó még az 1.5-ös, ha az 1.7-es hibáit vesszük alapul, és hogy az nem fog sehova sem fejlődni SZVSZ

piszter 2012.07.25. 15:53:59

az téved itt óriásit, aki azt feltételezi, hogy a joomla használata (ingyenessége) költségmegtakarítást szült valamelyik ponton az adófizetők pénzének módszeres sikkasztása közben. ide a rozsdás bökőt, hogy több milliós tétel volt az oldalnak már csak a terve (sic!) is. magyarisztán. én így szeretlek.

kábéla 2012.07.25. 15:55:33

@Hepci: igazad van, a szövegemből akkor töröljük ki a megújulást, de ami marad, az még mindig óriási gáz egy óriás tartalomszolgáltató részéről:
"egy alig átparaméterezett templatet használnak, mindenféle önálló grafikai invenció - azaz arculat - nélkül."

renevol 2012.07.25. 16:01:46

Egyáltalán nem baj, sőt, kifejezetten dicséretes, ha ingyenes rendszerrel és ingyenes sablonnal dolgoznak egy állami szervezetnél.

Ami viszont baj:

- A forráskód szerint Joomla 1.7-es verzióban van az oldal - ez a verzió már nem él, látszik, hogy a világon senki nem foglalkozik a rendszerrel. Ez önmagában is gond (több száz biztonsági rés). Plusz a felvetülő kérdés: ettől függetlenül felvesz valaki pénzt a rendszer karbantartásáért?

- Az Impresszumban ez szerepel: "Design: Piros Zoltán". A felmerülő kérdés: felvett, felvesz a "dizájnolásért" (egy ingyenes sablon telepítéséért) pénzt?

- Kis monitorral nézve eltűnnek a vízszintes menüpontok. Egy dizájner vagy az (impresszumban feltüntetett) "IT programozó" feladata pont az lenne, hogy ilyenek ne fordulhassanak elő.

- Belekattintgatva a közérdekű adatokba, a 2012-es közbeszerzési kiírások között nem találtam olyat, ami olvasható lenne (www.mtva.hu/hu/kozerdeku-adatok/1152-mtva-koezbeszerzesi-kiirasok-2012)

- Kis kísérletezgetős dolgokat találni itt-ott az oldalon, pl www.mtva.hu/hu/kapcsolat - a lenti Előző gomb felett egy kis kísérleti, nem működő lightboxos stream...

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 16:02:05

@webszemét: "A gond továbbra is az, hogy egy ingyenes sablont dobtak fel, a legkisebb átalakítás nélkül (ráadásul nem is az egyébként régóta elérhető legfrissebb 2.5 verzióban) a szakmaiság teljes mellőzésével, nagyjából 20 perc munkával,"

... miközben nagy munkát hantáztak róla össze.

Mondom, azelőtt is, de a kormányszóvivői portál óta mindenképpen életveszélyes publikus ájtís alkalmazás körül sunyiskodni.

CSÉ 2012.07.25. 16:02:08

@Madarsky: Ha nem csilliárdoért csinálták, akkor visszaszívtam én is, de az a baj, hogy sajnos erre nem sok esélyt látok.

A webfejlesztés meg nem programozás, mert leíró nyelvekkel dolgozik, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás.

anna_mari 2012.07.25. 16:04:44

@webszemét: Köszönöm a korrekt választ!!

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 16:13:28

@webszemét:
Szerintem az egész történet arról szól, hogy kellett fizetni pár tucat pártfunkci gyerek nyaralási pénzét.
Tele van az összes állami hivatal efféle ingyenélô faxszopókkal.

renevol 2012.07.25. 16:18:09

joomlagov.info/
"Explore Government Websites built with Joomla!®"

3149 kormányzati weboldal, amit Joomlával készítettek.

Don Quixote de la Ferko 2012.07.25. 16:22:35

@fda:

Valahol igazad van. Valahol.

Elmondom a problémát az ügyletben:

Az ár, amit írtál, valóban túlzó.
2-4 milla közé tenném a reális, elfogadható árat.

Abba most ne menjünk bele, hogy a valóságban mennyi volt, hiszen a pógárt nem az érdekli, hogy mennyibe került, hanem az, hogy pontosan úgy, ahogy ő is, ezek is ingyenes templétet használtak. Ennyi. Ezt tovább nem érdemes ragozni.

A probléma a buliban valójában pont a pógár, aki itt hörög, mert más is ingyeneset mert használni, és nagyobbat kaszált rajta.

Megértem a problémáját, hiszen rontják az üzletét. Valóban felháborító, hogy más is használni merészeli.

A probléma további része ismételten az önérzetes pógár, aki itt hisztériázik azért, mert a másik láthatóan többet kaszált, mint amennyit ő szokott.

És itt érkeztünk el a lényeghez.

Ha önérzeteském nem 30-40 ezrekért tolna kész, mindössze átalakított anyagokat, hanem azt mondaná, hogy öreg, megtervezem, a saját arcodra, csak neked lesz ilyen, oszt mindenki jól jár, de ez másfél millába kerül, akkor sajnos felkopna az álla.
Mégpedig azért, mert a 30-40 ezres szarrágó mindent bevállalóknak, valamint a mi a faszé fizessek másfelet valamiért, ha megkapom harmincért is mentalitású megrendelőknek köszönhetően alakult ki a hazai piacon ez az idiotizmus, amit vadszocializmusnak lehetne a legegyszerűbben nevezni, mivel a munkát nem hajlandó senki megfizetni, mivel az összes megrendelő tisztában van azzal, hogy mindig akad egy szarrágó, aki fillérekért is elvégzi a melót.

Ennyi. Mint azt már említettem, a fejekben kéne rendet rakni. Oszt mindenki jobban járna, de ha a magyar csak arra képes, hogy fórumokon óbégasson, mert a másik többet keresett mint amire ő képes volt, addig nem nagyon lehet semmi jóra sem számítani. Az ország olyan, amilyenné a szarrágók teszik. Tessék tapsikolni, örülni, hiszen erre van igény.

dean23 2012.07.25. 16:29:09

Nekem nem a gagyi weboldal a gáz hanem, hogy milliárdokat tolnak bele és úgyis hulladék az egész közmédia! Legszívesebben bedózerolnám az egészet a fenébe!

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 16:36:55

@dean23:
65 milliárdért gyártják a xart, amire pár debilen kívûl senki nem kíváncsi.
Gyakorlatilag egy kifizetôhely a haveroknak.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 16:44:58

@Don Quixote de la Ferko: azért ez a "30-40ezres szarrágó" nem teljesen korrekt ebben a formában.
A magam részéről rendelkezem egy főállással, ami kapcsolódik a grafikussághoz. Mivel az ügyfelek részéről igény keletkezett, ezért szépen kitanultam a szakma alapjait, és bevállalok ezt-azt. Nem hirdetek, főleg az útközben felmerülő igényekre reagálok, illetve a szájról-szájra opció működik.
A weboldal készítés ennek a sok éves tanulási folyamatnak a része, igény volt rá, kitanultam. Mivel sem a grafikuskodást, sem a webszerkesztést nem űzöm professzionális szinten, azaz nem tanultam iskolába, nem szereztem végzettséget és bőven vannak hiányosságaim, ezért olyan munkákat vállalok el, amire ez a tudás elég, és olyan árat kérek érte, ami nem pofátlan.
Egy cukker weboldalát létrehoztam bruttó 6 óra munkával cakk-pakk, nem éreztem, hogy 35e Ft-nál többet el kéne kérjek érte. Ez a megrendelő egyébként nem is fizetne többet, és nem azért mert nincs tisztában a piaccal, hanem mert egyszerűen a saját értékrendje szerint ez a dolog ennyit ér.

Az viszont a dolog másik oldala, hogy nagyon sok olyan szakbarbár van a placcon, aki horror pénzért olyan szakmaiatlan dolgokat művel, hogy én a kis junior grafikus szívgörcsöt kapok, a lehúzós genyókról nem is beszélve. Láttam olyan 150ezerért letárgyalt weboldalt, amit egy sima teherautós fuvarosnak csinált egy rosszindulatú lajos, és miután az ember észbekapott, hogy be lett húzva, nem fizette ki a pénz előleg utáni részét, amiből balhé lett, meg törlés, meg az, hogy az ember elhatárolódott attól, hogy a jövőben szóba álljon olyannal, aki számítógépen dolgozik. Szóval ez azért sokkal összetettebb.

renevol 2012.07.25. 16:44:59

Offtopik, de a kérdés komoly: tudnátok érveket sorolni a közmédia mellett?
Tehát: miért van szükség köztévére pl.? Max annyi jót látok benne, hogy időnként vannak jó filmek a Dunán. No de aki jó filmeket szeretne nézni, az inkább kölcsönözze ki, én is ezt szoktam tenni. Közszolgálati hírműsorokra, kultúrműsorokra stb. semmi szükség nincs: nem az államiság, hanem a sokszínűség (sok ker.tévé, sok ker.weboldal, sok ker.rádió, sok ker.újság) jelenti a kiegyensúlyozott tájékoztatást.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 16:47:45

@SZDSZPistike: köszi, meg is találtam, bekapcsolva a Like gomb :)

Don Quixote de la Ferko 2012.07.25. 16:49:30

@webszemét:

Így van. Ez is egy nézete a dolognak.

Madarsky 2012.07.25. 17:00:28

@renevol: több száz biztonsági rés? :)

Reszelő Aladár 2012.07.25. 17:16:23

"a gondolat, hogy nézhetnék mást, segít elfogadni a tényt, hogy csak kettőt nézek".
Hány olyan majom van, aki az RTL Klub előtt bambulva anyázik, hogy milyen fos a műsor, és paralel fikázza a köztévét? Mert oda sem akar kapcsolni, hisz valaki azt mondta, hogy szar.Zárjuk be ezt is, erre sem kell költeni.

qwertzu 2012.07.25. 17:33:41

@J.László: Nagykoalíció. Összenő, ami összetartozik.

elizon pucsnik 2012.07.25. 17:38:49

csak átévét,meg nótatévét,meg vebsoppot akarok !
prosztócsomagra hol lehet előfizetni?

öt görög 2012.07.25. 17:46:37

ez a legszebb:

"...évek óta ezzel a technológiával készítek weboldalakat kávézóknak, cukrászdáknak, jellemzően 30-50ezer Ft-os áron."

imittto 2012.07.25. 18:06:52

Letöltöttem a csomagot, megnéztem. A free verzió használata esetén nem engedik kivenni a footer-ből a "Joomla Templates by Joomla51.com"-ot. Márpedig az MTVA-nál nincs az oldalon, tehát
a. a free verziót használják csak törölték belőle (na ez már ultra gáz lenne)
b. fizettek érte, ez esetben 10 euróból megvolt az egész produkció. Mondjuk a végeredményen ez se változtat sokat...

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 18:42:55

@imittto: Minden leosztásban kínos, és csak a nagyon erőlködőknek sikerül "azt akarja mondani a szerző" szintű elemzéssel ejutniuk addig és csak addig, hogy itten a joomla van nehezményezve.

dr. mesterséges színezék 2012.07.25. 18:43:39

@webszemét: Szelektív olvasás, diszlexia, sok probléma lehet itt.

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 19:22:28

@prof.dr.elizon pucsnik:
Orbán elvtársnál!
65 milliárdos sarccal ez a legdrágább műsor, ráadásul lopott a cucc és még gagyi is!

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 19:23:43

@dr. mesterseges szinezek: ilyen ez a szakma, na. Nem adhatunk útlevelet minden felhasználónak:)

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 19:25:35

@Reszelő Aladár:
Nem gondolod, hogy 65 milliárd kicsi sok kormányzati agit-propra és nézhetetlen műsorokra egy lagatyásodott, csőd előtt álló országban?

Putyilov gyári melós 2012.07.25. 19:28:28

@imittto:
Délelőtt erre céloztam.
Ha valaki alá akar vágni az MTVAnak, akkor ír a template szerzőnek és leperlik a gatyájukat.
Persze azt megint csak nem ők fizetik, hanem mi.

Beau D.N. · http://beau.hu 2012.07.25. 20:09:16

Mi fáj neked ezen nem értem, azon túl, hogy ezt se neked osztották le. Ha keresnek neki egy stúdiót akkor azon agonizálnál pár más bloggal körbe állva, hogy "mi került rajta ennyibe".

Akinek a "presztízs" fáj, hogy a "nagy tv" ne legyen ilyen már.. azzal nem tudok mit kezdeni. Esetleg megcsinálhatja a "becsület kedvéért" ingyen és bérmentve nekik.

Na viszlát..

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 20:44:42

@Beau D.N.: szakmabeliként azért neked kéne érezni, mi a probléma...

Beau D.N. · http://beau.hu 2012.07.25. 20:58:50

@webszemét: Nem az érzéseimből csinálok grafikát. Mellesleg szerintem nem veled egy szakmában dolgozom.

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.25. 21:03:18

@Beau D.N.: de, kb ugyanazt csinálom (a web csak mellékcsapás) csak te szebben csinálod mint én, ezt bevallom :) de nem is ez a lényeg

Beau D.N. · http://beau.hu 2012.07.25. 21:06:34

@webszemét: Maradjuk annyiban hogy "nekem elég ha érzed" miért nem azonos a te szakmád az enyémmel.

Amit mondtam azt pedig tartom.

Pernyekergető · http://hovamesz.info 2012.07.25. 22:27:17

Azért ez ütős visszatérése volt a blognak ;)

webszemét · http://webszemet.blog.hu 2012.07.26. 00:04:07

@Pernyekergető: 20.000 oldalletöltés... igen, azt hiszem én is, hogy ütősre sikerült a reopening :)) de annak örülök a legjobban, hogy vannak még régi olvasók, akik örülnek nekem ennyi év után

incze 2012.07.26. 02:26:00

@Szántó Gábor: Nézzed csak a rohadékokat, ezek sem írták ki, hogy "ingyenes" honlapmotorjuk van.

Abban teljesen egyetértünk, hogy egyáltalán "nem ciki" oss cms motort használni sehol. Még rohatttőkés sokmilliárd dolláros cégnek sem. Ingyen. Az egyes számú kérdés, hogy alkalmas-e a szoftver. A drupal pedig (ingyér, vagy nem ingyér) jó szoftver. Linux-gépet sem ciki használni. Az Apple meg pl. lenyúlta a FreeBSD-t a korántsem ingyenes OSX számára. Megtehette? Megtehette. Elhallgattta? Nem. (Miért hallgatta volna el?)

Teljesen világosan benne van az egyes licenszekben, milyen keretek között lehet ezeket a szoftvereket használni.

A us.gov pedig iskolapélda az etikus használatra. Nemcsak használja, hanem a fejlesztésbe is beszáll a felhasználásból dolgaival. Mert abban meg nagyot tévedsz, hogy a us.gov elhallgatná a drupal motort, Kimondottan reklámozza, a használatot is, meg a hozzájárulást is, valóságos csinnadratta van ekörül. Pl.:

- www.whitehouse.gov/blog/2010/04/21/whitehousegov-releases-open-source-code
- www.whitehouse.gov/blog/2011/02/11/whitehousegov-releases-second-set-open-source-code

És NAGYON széles publicitást kapott maga az áttérés is drupal-ra, pl.:
- bits.blogs.nytimes.com/2009/10/30/drupal-moves-into-the-white-house/
- vagy, plíz, gúglizzál a 2009-es sajtóanyagért a "White House opens Web site programming to public" címmel.

Meg különben sem illenék a "de XY is lop"-pal érvelni (ez az ország jórészt ettől ilyen).

incze 2012.07.26. 02:50:15

@incze: És még egy kiegészítés ehhez a us.gov drupal használathoz.

Lusta vagyok utánanézni, de vannak olyan OSS cms rendszerek, amelyek megkötik, hogy csak szabad tartalomhoz használhatod a szoftvert. Ha rámászol a us.gov (C) bejegyzésére, akkor azt látod, hogy minden ottani tartalom Creative Commons licensz alatt van publikálva. Szabad tartalom. Tehát ez a része is kifogástalan, ha lenne a drupalban ilyen megkötés (nem így az MTVA, amely saját (C) notice-t használ).

Irtó fárasztó a magyar publikum előtt állandóan elmagyarázni, hogy igen, a nyugati vilában is VAN lopás, VAN korrupció, plágium, mindenfene.

De NEM az alapreflexek, a berendezkedés szintjén, hanem szégyenletes kivételként.

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.07.26. 07:52:55

@incze: erre kár volt ennyi karaktert pazarolni, ha még kettőt kattintottál volna a megelőző hozzászólásokra, talán leesett volna az irónia.

"vagy, plíz, gúglizzál a 2009-es sajtóanyagért a "White House opens Web site programming to public" címmel."
- lécci haddne. 2009-ben szépen követtem az egészet, sőt, azóta volt olyan whitehouse public project, amibe bele is ugattam, szóval most pisztrángot tanítod úszni?

"Ha rámászol a us.gov (C) bejegyzésére, akkor azt látod, hogy minden ottani tartalom Creative Commons licensz alatt van publikálva."
- Ne keverjük már a szezont a fazonnal, a program, forráskódra vonatkozó licencenek az ég világon semmi nincs ahhoz a tartalomhoz, amit előállítanak vele, szép világ lenne, ha a microsoft lenne az összes word doksi tulaja. Pláne, hogy a GPL része, hogy a szigorítást nem tartalmazhat (pongyolán), vagyis nincs olyan, hogy az enyém GPL, de azért ...

incze 2012.07.26. 10:44:15

@Szántó Gábor:

Nem akartam tyúkszemre lépni, de ha én félreértettem, és példázatnak olvastam, nem hallottam ki az iróniát, akkor ez mással is előfordulhat. Tán épp ezért nem teljesen haszontalan egy ilyen helyen azt leszögezni, hogy az us.gov kimondottan arra példa, amikor nagy-nagy-nagy és gazdag-gazdag-gazdag szervezet használ boldog kollaborációban szabad szoftvert ingyen, és ezt nem titkolja, hanem érdemnek és jónak tekinti, valósággal dicsekszik vele, és voltaképp igaza van.

Ami az egyes szabad (vagy nem szabad) szoftverek ingyenes használatával járó esetleges megkötéseket illeti, ilyen rengeteg létezik. Kapásból több tucat olyan eszközt tudok mondani, amely engedélyezi az ingyenes használatot amennyiben szabad tartalmat/szoftvert állítasz elő vele, de fizetned kell érte, ha fizetős vagy nem szabad kopirájtos tartalomhoz/szoftverhez használod. (Megírtam, a drupalnek ezügyben nem néztem utána.)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.07.26. 11:51:43

@873ujr3rk: Azok az idők már rég elmúltak, le vagy maradva :)

_judy_ 2012.07.27. 10:56:40

az mtva oldalon a legaljára görgetve a következő áll (már) kint:
"Joomla Templates by Joomla51.com"
süti beállítások módosítása