Web 0.1

Botcsinálta dizájnerek, fatális bugok, vicces vagy idióta megoldások. Minden, amit még a monitorpixel elbír, és amit már nem.

bigyók


My blog is worth $15,242.58.
How much is your blog worth?

Tessék lájkolni

Kommentek

Fel! Támadunk!

2008.04.17. 19:51 | webszemét | 29 komment

Címkék: seo a hét webdizájnere

Nem, nem és nem. Semmi dögszag, semmi bloghalál. Nyugalom! Kicsit felgyülemlettek a dolgok, a webszemetes komoly vállalozónak állt, hamarosan elkezdi saját web-birodalmát építgetni egy pompás webáruház formájában, és ez, valamint a további ezer váratlan dolog, egészen a munkahelyén adódó 80%-os forgalomnövekedés együttesen eredményezte, hogy egy kis ideje nem volt nyúlva a bloghoz. Na de majd most. Annyi a levél, hogy csak na! Lassan elkezdem feldolgozni őket, és ahogy időm engedi, postolok lelkesen.
Sajnálatos dolog ugyanakkor, hogy a retro webdesign contestre elég kevés jelentkező volt (szám szerint nulla) Mindegy, lényeg, hogy újra és újra minél több webszemetet leplezzünk le.
Kezdjük is a sort egy igazi specialistával. A téma: SEO, az áldozat a 39-es számú László. A látvány önmagáért beszél. Próbáltam végig olvasni, de László olyan félelmetes profizmussal súlyt le az egyszeri olvasóra a szövegek megjelenítésével, ami csak a legerősebbeket enged talpon maradni. A fontok színe, típusa, mérete, illetve ezen opciók legalább 10-es szorzóval történő alkalmazása igazi kihívás elé állít. A tartalmi részt, a csodálatos refencia oldalakat mindenkinek saját belátására bízom megítélni, mindenesetre újrkezdésnek mindenképp fincsi a téma. Köszönet Gábornak a találatért.

A bejegyzés trackback címe:

https://webszemet.blog.hu/api/trackback/id/tr60430479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.19. 16:32:38

A weblap teljesen profi és az első helyen jön a "laszlo39design" kulcsszóra. Le a kalappal :D Meg ezzel a honlappal a webről :D

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2008.04.19. 20:59:26

Végre. Már kezdett volna hiányozni... és egy ennyire remek oldallal visszatérni...

Porcelán az elefántboltban 2008.04.21. 12:23:37

Istenem, be gyönyörű! És még kurucos is.

dupi 2008.04.23. 07:46:23

hál'isten re vagy, már majdnem elgondolkoztam egy web0.2-n :)

Mária 2008.04.23. 10:10:19

Laszlo39 már nálam is terítéken volt :)))

Itt: maria.blog.hu/2008/03/17/javitasokkal_foglakozo_szakemberek_javitanak

Ebben pedig támogathatnál egy kis párhuzamos fikázással:

Itt: maria.blog.hu/2008/04/04/elkurtak_nem_kicsit#c2046404

A büszke tulaj egyszerűen nem hiszi, hogy a honlapja - finoman fogalmazva - nem éppen jól sikerült...

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.04.23. 21:00:20

Kedves Gazda !

Eredetileg a laszlo39.döbbenethez akartam szólni, amikor megláttam Mária felhívását a hozzászólások között.
Mária és közöttem éppen kicsorranni készül egy kis vita, ami eddig nem arról szólt, hogy a weblap megjelenése milyen - olyan amilyen, olyan, amilyen az egy kezdőtől elvárható, esetleg még olyanabb, de majd változni fog, főleg, ha segítenek hozzáértők.
A vita tárgya egy logó, egy rajzolt színes elefánt, mely szerint elrettentő példa egy Könyvelőiroda oldalán.
Nos, én szakmai (marketing) érveket halmoztam fel mellette (sőt ellene is egy ici-picit), de itt - szomorúan látom - fikázásra kérnek fel Téged.

Erre az oldalra azért tértem vissza, mert ez nem igazán - a szó pejoratív értelmében - fikázó, hanem jó szemmel, jó tollal (klaviatúrával), jó szakmai felkészültséggel, jó humorral megáldott kritikai oldal, ahonnan szívesebben veszek kritikát, és, ha tudom, ha képes vagyok rá, akkor változtatok. Abból és annyit, amennyire futja.

Csak ésszel kell meggyőzni, nem erővel !

Üdvözlettel:

fgy

EarlD 2008.04.24. 01:35:33

fgy: megnéztem a honlapodat. Nem igazán találok szavakat. Te a múltban élsz, leragadtál valahol a 80-as évek végén, látszik, hogy a mai világról nincs tudomásod. Nem változtatnod kell, hanem egyszer és mindörökre abbahagyni. Az internettel való kapcsolatod merüljön ki a felhasználói oldal vadregényes kalandjaiban, olvass, nézelődj, csak ne tegyél ki semmit a netre többé!

Amit, és ahogyan csinálsz, arra szakmailag nem lehet reagálni. Magánemberként is csak nagyon nehezen. Hidd el, jobban jársz, ha most megpattansz innen, és inkább mégsem kérsz kritikát vagy tanácsot. Épeszű ember erre mást nem mondhat, csak azt, hogy hagyd abba! Sürgősen!

EarlD 2008.04.24. 01:52:12

"...László olyan félelmetes profizmussal súlyt le az egyszeri olvasóra..." - ezen amúgy behaltam! :))) Webszemét feltámadást, még, sok fasza post-tal!

Mária 2008.04.24. 08:48:50

"Nem változtatnod kell, hanem egyszer és mindörökre abbahagyni."

EarlD: LOL :)))

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.04.24. 10:37:54

EarID & Mária: Rendben. Legyen a neve: Csupaszseggű Elefánt ! Semmi kifogásom ellene, most már Keresztanyu és Keresztapu is van hozzá, tehát ezt a részt letudtuk.

"Nem változtatnod kell, hanem egyszer és mindörökre abbahagyni." itt még hiányzik valami: miért is ? Nem tetszik a betűtípus, a színvilág, a technikai megoldás, az elrendezés, a tartalom ?
Na, jó ! Nem egy Web2, az biztos ! De nem is Web3 ! :)

Elfogadom, hogy nem tetszik (nekem sem minden). Valóban én hibáztam: összekevertem a fikázást és a kritikát. Én utóbbira gondoltam, és az utóbbit vártam, kértem.

Bár, a fikázásnál is annyi a minimum, hogy valamitől hiteles legyen (mondjuk, mint ezen oldal, amin éppen a beszélgetésünket folytatjuk).

Úgy képzelem, hogy személyetek tele rögzült komplexusokkal, kompenzációs ingerekkel, kielégületlenül, tele szenvedéllyel, függőségekkel, magas vérnyomással és rééééém komolyan véve a világot, az esendőség buktáit, de legfőképpen önön személyeteket.
Mi a bajotok a 80-as évekkel (ez úgy jön ide, hogy EarID Mária blogjában hozzászólt a bejegyzéshez) ? Éppen klaviatúrával együtt bújtatok a világra, vagy már addigra zsenik, megfellebbezhetetlenek voltatok ?

Leragadtam a 80-as éveknél ? Ez meg honnan a csudából találtátok ki ? Gondolom, a honlapi bemutatkozásnál látott évszámból jöttél rá EarID, hogy nem ugyanabban az évben születtünk ?
Vagy ismersz ? Hisz' minősítesz, mint őskövületet, akinek már húznia kellene a temető irányába, és terítse magára a lepedőt, mert a modernn világ, modern technológiájába dugta csőrét. Csak úgy, mert kijelentettétek. Hmm..

PR4 = lófütty. 10 hónap - 51ezer látogató=lófütty. Akkor aki marketinggel foglalkozik, aki keresőoptimalizálással foglalkozik, nem is kell ? PR4 két hat alatt ? És maradnak is utánna az érdeklődők ? A látogatók - szerintem - nem is a külalakért jönnek és maradnak az oldalakon. A mai világban nagyon fontos a megjelenés, de még fontosabb a tartalom. Nem árt, ha van valami egység is köztük, ezt elismerem.
Egy könyvelő oldalán egy Csupaszseggű Elefánt éppen elég "megdöbbentő", szokatlan ahhoz, hogy "belekényszerítse" , rákényszerítse a látogatót megállásra, olvasásra.
A statisztika azt mutatja az oldalamon, hogy 1,5-3 perc közötti idő az, amit a legtöbben az oldalon töltenek. Nyilván nem a megjelenésben gyönyörködnek... :)

fgy

EarlD 2008.04.24. 14:44:07

fgy: semmi gond, nem véletlenül nem érted, hogy mit miért írtam! Ha tényleg bármiféle épkézláb kritikát szeretnél, ahhoz túlságosan sokat kéne írni, és vszeg nem értenéd meg. Alapjaiban nem érted ezt az egész információs szupersztráda izét. Nézz meg egy naptárat közelről, hogy milyen évet is írunk. És ez nem csak a weboldaladra vonatkozik, azon csak az egyébkénti stílusod és jellemed szivárog át.

Ez a fellengzős, vicceskedős szövegelés/visszavágás meg én úgy láttam, eddig még senkinek nem jött be. Hiába játszod meg magad, vérig vagy sértve, és ezt mindenki pontosan tudja. A személyiségelemzést hagyd meg inkább a gondolkodó lényeknek!

dupi 2008.04.24. 14:53:49

gonoszak vagytok, ezer ennél szarabb oldalt láttam már :) amúgy az elefánton kívül mi is a baj?

beerwin · http://www.beerwin.com 2008.04.24. 16:44:26

sztem az oldallal annyi baj van, hogy nemigazán használják jól a tartalomkezelőt, ami a háta mögött van. Csinálhat a dizájner akármilyen szuper munkát, ha a tartalmat a tulaj szerkeszti és rosszul formázza a szöveget meg teleszórja idióta gif-ekkel meg fotókkal, az eredmény ez lesz

Mária 2008.04.24. 17:32:41

Beerwin: amennyire követni tudtam a fejleményeket, szó sem volt dizájnerről. SK lett fejlesztve, tulajdonosi büszkeséggel és magabiztossággal, vagy valami ilyesmi, nem keresem most vissza...

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.04.24. 19:19:50

beerwin: Valóban egy tartalomkezelő rendszer, a GuppY CMS-e dolgozik az oldal alatt, és egy Freeguppy.org-os CSS van ráhúzva.
A szövegformázásnál - hidd el igyekszem - az fckeditor sokszor önállósítja magát.

A menüpontok tényleg ocsmányak, vagy idióták - tulajdonképpen egy félbemaradt, otthagyott kisérlet eredményei.
A bannereket kaptam, egyik ilyen, másik meg olyan.
Fotókat nem használok, a dobozokban megjelenő grafikákhoz sem sok közöm van, igyekeztem aránylag az eredeti dizájnhoz "még elmenő" pluginokat meghagyni.

Ezt a CMS-t azért választottam, mert teljesen a nulláról indulva érdekel és izgat az interneten történő megjelenés, és ehhez egy szövegszerkesztői ismeret elegendő volt.

Senki sem a HTML, a PHP, a MySQL és a többi tudással jött a világra, mindenki volt kezdő.
A kritikákon nem megbántódom, főleg nem megsértődöm, hisz' nem vertek össze-vissza, hogy kitoljam a lapomat az Internetre.
A mi-miért azonban minimális elvárásom - ha kaptam atyámtól egy frászt, akkor hozzátette, hogy szerinte miért katam. Nem mindig értettem egyet vele...

EarlD: Soha nem állítottam, hogy guru lennék és mindenhez értenék. Marketing alapon támadott elefánt szerepe a könyvelő oldalán, annak magyarázata - kb. így foglalnám össze. Azóta már a jellemem átszivárgása is szóba került. Persze érveid még nem kerültek elő az eredeti kérdéseimre.

dupi: Én is szeretnék szolid, tiszta színekkel játszó, harmonikus, olvasható honlapot (pl. ennek a honlapnak az egyszerű, de nagyon kellemes dizájnja lenyűgöz, akárhányszor visszatérek rá).
És lesz majd olyanom is. A jelenlegit (ami a fika tárgya) az elmegy, aránylag normális kategóriába sorolnám. Jelenleg tanulok, és okulok. A vita eredetileg azon pattant ki, hogy marketing szempontjából egy rajzolt, színes elefántot ábrázoló logó illik-e egy könyvelőiroda honlapjára.

Mária: Azért visszanézhette volna... Ahogyan a blogjában az előbb írtam a hozzászólásomban: a model egy szines radírgumi-elefánt volt, amit előbb egy grafikus (reklámgrafikus) megrajzolt 5-6 éve, majd a model és a rajzok nyomán Dobány Sándor keramikus (aki jelenleg a glasgow-i McIntosh Egyetemen tanít), és fia, Dobány Mátyás grafikus újraálmodott egy sorozatot, melynek ez az egyik, általam kiválasztott tagja. Az odanemillő betűket egyszer valamihez a Wordből én írtam oda, és így maradt.

dupi 2008.04.25. 07:45:12

FYGureout: amiről nyugodtan leszokhatsz (szerintem):

1. ne magadnak csináld az oldalt - az oldalboxok legalább felét kidobhatod, csak téged érdekelnek.

2. a cikkekben/hírekben ne alkalmazz nagyon formázást (különösön szövegháttért ne)

3. remélem és írod is, hogy megy a cég, szóval a, nem vagy rászorulva a reklámokra, b, gondolkodj el azért egy ajánlatkérésen honlap tárgyában :)

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.04.25. 10:17:02

dupi: Köszönöm szépen.

1. Kiválogatom a repülő dobozokat (hmm... van benne igazságod - már ami az érdeklődést, próbát illeti :))

2. Igyekszem és törekszem. Mivel a hírek nagyobbik részének alapja a Ctrl+C - Ctrl+V technológián alapul, az fckeditor megbolondul, különösen word dokumentumok esetén, ezért valamiféle színezéssel próbálom szétválasztani a különtartozó infókat. Azt hiszem, némi többletmunkávak (kódkiírtás) menni fog.

3. Basszus ! Már megérte csatázni. Ez valamikor tervbe volt véve, de nem bíztam annyira a látogatottságba, és jól elmaradt. Na, ennek nekiállok ! Jövök Neked eggyel...

fgy

dupi 2008.04.25. 12:11:39

FYGureout: mentsd el a .doc-ot .txt-ben, formázni (h1-6, b, i) tudsz fck-ban is (de ne sokat! :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.25. 13:39:06

Húbazmeg, stílusos visszatérés, ekkora szánalmas foshalmazt...
Ezek a szövegek, nem hiszem el. Az a kis kurucinfós banner meg igazán hab a tortára!

beerwin · http://www.beerwin.com 2008.04.25. 15:02:07

Az egy dolog, hogy az FCKEditor önállósítja magát, de ez még nem magyarázat arra, hogy miért kell egy olyan szövegkiemeléseket használni, ami nem talál az oldal színeivel.
Ha már mindenáron mutatni akarod hogy az a szövegrész az valami hír, akkor ne tegyél mindegyikhez más gif-et, hanem válassz egyet, ami talál az oldallal. Nem számít ha mindegyiknél ugyanaz, legalább egyforma

Ez a sok apró, különféle "piktogram" olyan hatást kelt, mint amikor két hónapig nem csinálok rendet az asztalomon

Ja, és az órát elég ha csak sima szöveggel íratod ki.

beerwin · http://www.beerwin.com 2008.04.25. 15:03:22

bocsi, az előző komment FYGureout-nak szólt, elfelejtettem odaírni

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.04.25. 15:29:18

dupi és beerwin: köszönöm, igyekszem rendet tenni. Én így még nem néztem, de tényleg kupi van.

Kiiratnám az órát sima szövegben, de hogyan ? Ez egy átalakított script, és nem keveset kutattam, hogy ne az eredeti ronda legyen. (Na, ja, ez sem szépség, képzelheted milyen volt amit találtam, és ezen az oldalon hajlandó volt menni... :))

A szövegkiemelés azért van, mert egy hírblokban, egy bejegyzésben 3-5 különböző hír szerepel, különböző helyekről, és mindig veszekednek a szerkesztőblokban, hogy melyik vegye át melyik tulajdonságát, hova zárjon, mekkora betű legyen. Amikor végképp kezelhetetlen, akkor elütő színekkel megjelölöm őket, mert fontosabb, hogy az információt szét tudja valami alapján választani az olvasó. Azzal egyáltalán nem foglalkoztam, eszembe sem jutott, hogy még harmonizáljon is az oldallal. A "hr" től meg megbolondul az editor.

Mégegyszer köszönöm szépen !

fgy

dupi 2008.04.25. 15:49:48

FYGureout: az óra az egyik olyan dolog, ami teljesen felesleges :)

Az editornál meg tartom még mindig, hogy sima szöveget (txt) illessz be, és utána újsor, bekezdés, félkövér, esetleg lista elemekkel dolgozz. Ajánlok egy alap html tanfolyam átnézését, nem kell sok minden belőle, csak pölö [b] [p] [br] [ul]+[li].

Például ebben a kommentben is sztem eléggé szétválik a három bekezdés :)

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.04.25. 22:37:33

dupi: tulajdonképpen lehetséges; hisz ott van alul :)

Editort vettem, úgy lesz. HTML és CSS folyamatban.

Olvasva is szétválik. ;-)

Köszönöm. Szorgalmi feladatként ké doboz kigyomlálva, és a GuppY a legújabbra frissítve. A többi folyamatosan lesz.

Köszi.

fgy

EarlD 2008.04.29. 18:08:20

fgy: nem tudom, konkrétan miket csináltál eddig az oldaladon, most néztem meg kb. 1 hét után, és már százmilliószor jobb, mint ami előtte volt! Ha eleve ezt láttam volna, sosem szólok egy szót sem. Gratulálok az újításokhoz! Remélem, hasonló tempóban és sikerrel folytatod tovább! Nem tudom, mennyire véletlen a stílus, de szerintem ez jó irány, hogy minden egyszerűbb, átláthatóbb és szolidabb lett, és minden alkotóelem passzol egymáshoz. Csak le ne térj erről az útról! :)

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.05.07. 23:46:54

Bocsánat EarlD !

Most vettem észre, hogy válaszoltál, sőt - akár úgyis vehetem - megdicsértél, ami egy profi kritikus oldalon nem dívik...

Az oldalon azt csináltam, amire felhívtátok a figyelmemet, illetve egyengettétek a továbbgondolkodáshoz vezető utat; kerestem szolidabb sablont, kicsit alakítgattam rajta, feleslegesnek ítélt dobozokat, biszbaszokat kidobtam, mégegyszer átgondoltam, hogy mit és hogyan szeretnék, mi mivel harmonizál, stb.

Sajnos, a hosszú ünnepek alatt a legfrisebb verziót el kezdtem újrafordítani, az elejétől, hogy egységes mondandújú legyen a magyarul megszólalása a lapnak, de egy óvatlan pillanatban ráeresztettem egy félkész munkát az oldalamra, és most pár napja a karbantartás logó a fő mutatvány az oldalamból. (Naná, hogy a mentés ideje régen volt már..:)

Azt gondolom, hogy inkább motort váltok, újrakezdem WP-szel, üsse kánya a PR4-et (bár sajnálom nagyon, mert az tökre saját munka volt).

Köszönöm mindenkinek a tisztes kardélre-hányást; igyekszem (bár a Csupaszseggű Elefántról nem mondok le, csak a környezetét csinosítom hozzá :))

Jó munkát, jó web-antiszemetelést, és mindent köszönök !

fgy

EarlD 2008.05.08. 11:51:54

fgy: a logódban önmagában nem a csupaszseggű elefánt, mint tény a gond. Hanem, hogy egy könyvelőirodához nem ez illik. Hogy venné ki magát pl. egy Mercedes elején egy mikiegér-fül a szokásos merci-embléma helyett? :)) Függetlenül attól, hogy mekkora művészi munka az elefánt. Másrészt, a kis "kép", amivel megcsináltad a logó melletti feliratozást, több vicces dolgot is rejt:

1) az URL és email cím alatt még így kicsiben is látszik a zöld hullámocska, amit a word helyesírás-ellenőrzője odarakott (gondolom a kelleténél több szóköz miatt rinyált éppen).

2) maga a betűtípus, amivel kiraktad a cégnevet és a többi infót, hát ez már elég ósdi sajnos. A volán-tefu jut róla eszembe, meg egy halvány mustárszínű Barkas. Ezt én rögtön cserélném vmi újabb fajta, modern betűre; vagy ha már muszáj a foltos elefánt, akkor vicces betűre, ami passzol hozzá.

FYGureout · http://www.sa-kraft.hu 2008.05.08. 13:40:07

Halihó ErlD !

A Csupaszseggű elefánt marad, és meg fog újulni a betűzet is, ezt már írtam. :)

A Micky egér egy Mercedes elején nagyon hülyén nézne ki, az igaz, de egy átalakított (átfajzott) figura egy másik, hasonló osztályú gépen már nem biztos. Az a körülményektől nagyban függ (mondanivalója, üzenete, célközönsége, egyedisége, stb.).
Szerintem ezen ne vitatkozzunk, mert megesz bennünket az oldal gazdája... ;-)

Yes, Sir ! Szemed, mint sasmadáré ! Azonkívül, hogy ronda, ósdi - és igazad van mindkét pontban felsoroltakban - ez sohasem tűnt fel nekem. Legalábbis nem gondolkodtam el a hullám okán. :-)
Köszönöm. A héten - ígérem - meg próbálom mindkét ötletedet, és annyit ígérhetek, hogy az IFA és Barkas részeges házasságából született dizájnt igyekszem valami mássá konvertálni (bízom benne, hogy nem egy Zil és egy Nisa vadházasságának áldása lesz).

Köszönöm szépen a véleményedet; hasznosítom !